Meddig van a zsiráf pénisze, Jelenlegi hely

Én sem mehetek el innen sehová!

• Archív - Dr. Holub Orsolya - bőrgyógyász szakorvos | mathemazing.es
• Csonka négyes — Kőszeg Ferenc honlapja
• Felálló nagy pénisz
• Proviron az erekcióhoz - Bejelentkezés
• Hol végzik a péniszmasszázst
• Kordos Szabolcs új könyvében most megmutatja, mi történik valójában a kulisszák mögött: a Hungary-sorozat új kötetében a celebipar működést tárja fel a szerző.
• Zsiráf – Wikipédia

Sehova se mehetek el innen. Bár nekem van útlevelem és képzeletem és magányom tele keserű vággyal, akár a tied meddig van a zsiráf pénisze.

A szenvedések Édene

Van útlevelem, nincs pénzem, hát hova is mennék? A Földgolyó hosszúsági és szélességi fokaiból font rácsgömbjének melyik kockájába mennék?

Gyalog, akár Kassák Lajos, akár a valcolók, az iparos-vándorlegények, akár a tanulni-vágyó középkoriak. Ó, ez a Földet mértani képzelettel beszövő égöv-vonal-gömbrács, akár egy finom spárgaháló, láthatatlan gömb- feszülés zöld alma körül s a Kozmosz kisujjára akasztva leng, köröz a földrajzfény-puttonyocska, zöldkék tömegével szinte súlytalanúl. Se futni, se szökni, se menekülni nem volt soha vágyam és kedvem és most sincs kedvem és vágyam, se indulatom kiszökni ebből a picike, földszintes országból.

Sokszor kimegyek hozzád a Kerepesi Temetőbe, leülök sírod fehér keretlapjára a Kerepesi Temetőben, sírodon Somogyi Árpád nagysubás, nagykalapos, nagy birkakampó-botos fehér kőpásztora ül, a kő-őrzés, a hatalmas kőcsizmás, Szaturnusz az erekció után vér van fehér kőboglya-ember, kő-ujjai a pásztorboton, mint egy csokor albínó meddig van a zsiráf pénisze, ott ül a gulya-őrző magány, mint egy behavazott kő-szemű szalmakazal s leszólok hozzád a földbe: hej, Péter, Péter, most csontváz vagy, Péter, Péter, pedig te a kőszikla voltál, szólok hozzád, mint az a meddig van a zsiráf pénisze árny újszövetségbeli, akinek teste fény-örök világosság, húsa fénysűrűsödés- viaszanyag, hej, Péter, Péter, te kőszikla voltál s most csontod a földben, te kőszikla-jövő-alap, mi lett belőled Péter, Péter?

Ó, Péter, Péter! Mégsem megyek el innen s a mindenség-tömlőállatban a vérem. Amíg szívemről telten lehull s én is lehullok a létezés-ágról, akár az öreg gyümölcs.

Darázs-fúrta körte, barna májfoltokkal és pépes lila likacsokkal halál-aszalék bőrömön. Se tenger, se óceán, se havasok, se Galapagos-ősvilágok! Mégsem megyek sehova innen! Mégsem megyek! Mert nekem ez a föld, ez a földszintes kicsike ország a hazám! Ez a fű, ez a lepke, ez a darázs, ez az érhárfás falevél, ez a szalmaszöcske-nyár, ez a sáskazöld imádkozó-tavasz, ez a ködfürtös ősz a nehéz puttonyokban, ez a sár-tél, hó-tél, jég-tél, a nádas-rács szem-cella jegén cikkanva csúszkáló róka, ez a varjú-séta kalapos király nagycsőrű szikrázó istentelenség, meddig van a zsiráf pénisze a fölolvadt tavak kásája jégben tátogó halzománc-kocsonyavödör, ez a bodzavirágzás kristálycukor- palacsintája fehér kürtöcske-tolongás varázskorong, hisz ők az én nyelvem és bizalmam.

Meg a temetők. A temetők! Ők az én nyelvem és világom.

A temetőkben gyermekkorom és ifjúságom. Ahogy az ecetfa, bodzafa az elhagyott, rozsdás vaslándzsa-négyzetekkel körülszögezett sírokból kinő s lila kardokkal, lila fürt-tányér gyümölcs-csomagokkal dagadtan és laza-emelet hajlás-lapokkal fölfelé és oldalt meddig van a meddig van a zsiráf pénisze pénisze, görcsösen, ziláltan és szikáran széttenyészik: úgy belőlem a szálkás és mirigyes idő erjed, halottak nedvével és 30 cm-es pénisz egy srácnak keringve edény-rendszeremben.

Mert ők is az én nyelvem: a halottak. Ó, ez a nyelv! Ez a nyelv az én hazám. Ez a nyelv az itt-létezőkből és a már itt-se-létezőkből szőtte belém forró hajszáledény-vérrendszerét, ez az itt-lét szivárgott nyelvvé létezésem egyre- vastagodó ágaiban, fénygyűjtő szerves lombjaimban, ez az élő embervilág s a csontvázak, korhadó, olvadó talaj-mélye világ: csontvázak szálkás csontszálai és szakállas csonthólyagai, a szemgödrökbe olvadt enyv-pénzeken a pillaszőrök hajszálfésűivel, mint a learatott sárga búza, földalatti aratás bomlott hullám-halmazai s a szétmállt koponyák, mint a lombfűrésszel gyógyszer gyors merevedés kanyarban szétvágott furnir-lemezek, halottak földje, földalatti levágott búzatenger s a rothadó arcok vértócsái a zöld szárpamut metszett pipacsok s föltolják a halál-dióhéj szemburkokat a kidagadó szemek, az új halottak szemei, mint a búzavirág, kéken.

Kék csipkesűrűség hernyókoszorú-kövéren. Ez a nyelv íródott belém, mint a vers a papírra. Ez a nyelv sejtjeim burka, molekuláimban az atom-mozgás dörejcsöndje rezzenő szilárd kötés a híg anyagban, mámor-világ és használt természet, csönd ami nincs, zaj, ami csönd.

Ez a nyelv meddig van a zsiráf pénisze és gügyögésem első hang-lángja, gyermekkorom sűrű páfránya s ifjú lángolásom tűz-erekből szövött szárnya, ez a roppant barlangban tenyésző gyöngyöző árva gyönyörű virágoskert, óriás szőlőkacsok zöld lengése boldog bajusz-szál, ez a gyémánt-sír, vérző és vérerekkel benőtt kristálykoporsó, ha pillaszőröddel megkarcolod: vérzik, mintha borotvakés megcsúszik arcodon s éle bőröd fekete szőrpontjai közt a felső rétegbe vág.

Ez a nyelv! Ez a rendezett cifra temető!

Én nem megyek el innen sehova. Minek is mennék? Mindenütt föld a föld, mindenütt víz a víz, mindenütt tűz a tűz, mindenütt villám a villám, mindenütt ég az ég, mindenütt csillag a csillag. Nekem van útlevelem és mégse megyek el innen. Nem megyek el innen. Pedig mennyit jöttem-mentem a világban, Finnországban és Indiában, Izraelben és Amerikában, Svédországban és Angliában, Spanyolországban és Macedóniában és hol még!

Ez a nyelv hajszolta létté általam a megismerhető és mégis megismerhetetlen valóságból a világot, vagy nincs is valóság, csak képzeljük a világot, mondják némely fizikusok! Mert hiszen az agy lát, a szem, ez a bonyolúlt kocsonya-golyószerkezet csak fényt-közvetítő magány, fény nélkül vak fény-gép, amiben az éjszaka sötétje, ha nincs a fény világossága boldogító fény, tűz, tűz, fény, a megvilágosító szent anyag!

Hát hová mennék önmagamból, hova szaladnék szigoromból és nyomoromból?

Én itt maradok, bárhol temetnek is el végül! Sírom ez a nyelv lesz. Sírgödröm, koporsóm, sírföldem, temetőm! Ez az elevenekből és holtakból csoda-tenyészet, ez az irgalmatlan magasság és mélység, ez az állat-virágzással benőtt óceán, ez a fénylő és fénytelen, megszülető és ős-ős-ős idő-mögötti égitestekkel, fényfátyol-terekkel burjánzó, nekünk-néma, fénnyel és hallgatással beszélő telt kozmosz-üresség!

Csak egyszerűen, mint a hold. Mint az az Isten-kölcsönfény szikla-csöpp az űrben.

Sunny Cuki after wellness

Mint a sárga mámorból gyúrt halálgolyó! Áll a kristálytest emberalak, ikrás mézből fény-befelé-tágulat, bronz-krizantém szakállú emberfény szivárvány-alak, az irizáló aranysalak-lényámulat, akit a hívők Istennek mondanak, vagyis a magánynak, Isten fiának és jobb vállán, akár egy különös űr-szerkezet: tízezer kubik-talicska és bal vállán tízezer öreg kapa és tízezer sarló és tízezer óriás fagereblye, amelyek, mint az óriás-rovarok nyeles fésűcsápjai és hátára kötve, mint stráfszekérre óriás száraz szénaboglya, szalmaboglya cső-szövedékvár: tízezer kasza és tízezer fenőtok, fenőkő-hal, él-sásozó kalapács és kicsi vasgomba-üllő és tízezer kubikásó és kubiklapát és óriás zöld szemeiből patakzik a vér, mint amikor a lányok menstruálnak.

Ó, a Szem havi meddig van a zsiráf pénisze És ez a vér a bánat és ez a vér a magány s már hanyatt horkol a szalmán körülötted a csontvázig-száradt, csontokig-fáradt nem-Bábel-tornya-nép, ez az egy-nyelvű nép, horkol, fúj, szuszog, nyög, nyögdicsél, nyálzik, liheg és nyála kicsorog szája-szélén és csillogás-visszérgyökérrel az alsó állkapcson átszivárogva a nyakra csorog, mint Arany János époszában, a Toldi diadal-megalázáslángban és fujtat, mint kémény üresség-dobozcsövén befúj a szél, a szél, a szél, a vadvihar-borzongás őrült nyári szél.

És hörögnek akár egy akolnyi szülés-sikoly telep-végtelen csillag. És csak néz és áll mezitláb, ahogy a láng áll kristályba szilárdúlva, mint a citromkristály, a citrit sárga anyagtűz-állománya, ahogy a kősziklát nézi a Vénusz-csillag az éjszakában és csak áll mezitláb, mint napfényen függő függőleges szitakötő, óriás szivárványparázs szem-sajtokkal, a négy hártyaláng-szárnyú ragadozó zománc-kereszt, áll a fénytudat varázs-görnyedés a hátára, tarkójára, vállaira pakolt, lényére tornyozott munkaszerszám-kozmoszsúllyal, a megszerkesztett izzadtság-tudománnyal, mint aki a kozmosz-tágulás csillag-idő terebély- gömbjét cipeli, viseli a súlyösszeg irgalom-diadalmat, mint meseóriás, aki hegyeket visz, mint akinek hátán egyszerű munkagépekből és munka-eszközökből világűrnyi kezdetleges bonyolúlt gépszerkezet, dolog-tartomány-összeg.

És te csak nézed őket, a horkolva hanyatt heverőket, a szétvetett karokkal, lábakkal ájulat-pihenőket, a hörgő nyál-kutakat, az emlős szeplőtelen eszméletlen csillagokat, az orrlikakból fehér gőz-csapokat fújókat, a szuszogás levegő-dugattyúit az orrcsövekben, a nyitott-szemű eleven holtakat a szalma- ravatalon, a szalma-ravatal barna zománc-földrengés repedés-legyező arcú ruhatest eleven halottait.

Proviron az erekcióhoz, Hubei Proviron 25mg/tab [30 tabs]

És ő téged néz, virrasztó bajszos szikla, Péter, Péter, Veres Péter, s kezei ízelt, lassú, szögletes gépmanipulátor-kéz mozgású fény-gallyak, sugárzó örökös ágak. S fölötte a virágpor holdpénz, nemzés-mirigy. És te csak nézel bajszosan és szárazan motyogsz, szem-árny embersugár, egy-nyelvű meddig van a zsiráf pénisze, magyarúl.

És kint, a horkoló pajta-istálló, az ájultan szinesen és nem-szinesen, régi mozivetítés feketén, pepita-morzsazizegés szürkén álmodó, vagy álomtalanúl cetfújás-szuszogó fészer-nép előtt a csillagos fekete tarlón áll ez az ember-alakú fénytitok és mögötte, mint a fény árnya feketeség, test-tömb árnya sűrű mennyiség a titán fény-gyűjtemény angyal áll, az árnytalan árny, amely mint a csillagos ég.

Mint a csillagos ég, amelynek ritkasága is fény-hevesség és sűrűje a látható és láthatatlan feketeség. A van-anyag, de nem látható s az átlátszó anyag, ami akár a nézés láthatatlansága.

És te nézed Péter, Péter, Veres Péter a tücsökszó-dalszőnyeg éji tarlón álló fénykristály tömény tűz-alakot s a fénykristály tömény tűz-alak óriás isten-árnyát, az Árny-Angyal sík-test vízszintesét, amely nagyobb, mint egy pálmafás, dzsungel-bozót kicsi óceán-sziget, körötte a tücsökzene-csönd aranylegyezője szélesen kinyitva, hiszen a holdfény a földre terül, mint sárga halotti lepedő.

És én szárazon nézlek, mint a megérett búzakalász, ezer szemmel nézlek, mint a száraz csonteres kukoricalevél hónalja alól a kukoricacső és nézés-fürtöm, mint a földből-kihúzott krumplibokor barnabőrű, földmorzsás fürtje, mirigy-lombja és befelé sírok és torkomba folynak könnyeim. Ó, Péter, Péter, Veres Péter, te a kőszikla voltál és most néma, sárga csont, hangtalan csontváz vagy a sárga kő alatt!

Én sem megyek el innen sehová, bár van útlevelem, útlevélnél bizonyosabb és hűségesebb igazolványom: kiváncsiságom és mindent-tudni-akarásom és mindent-látni-akarásom. Megkövesedett, összetört hárfa vagy a föld alatt a földben, hajszálgyökerekkel és földmélyben tekeredő, szitásan csavarodó ravasz és nedv-mohó, hulla-ismerő, hulla-tudó fagyökerekkel, lila szíjakkal és kígyószerű bőrgyökerekkel benőve, mintha meddig van a zsiráf pénisze csontkoponyának haja nőne, haja és szakálla, a csontvázkaroknak hónaljszőre.

Magány-helyem hője, irgalma és tetője ez a földszintes kicsi ország. Ó, Péter, Meddig van a zsiráf pénisze, Veres Péter! Én e földszintes kicsi ország más vidékén nőttem föl, mint te, Péter, Péter, Veres Péter, aki kőszikla voltál és csontváz maradtál; én is kapálás-napszámban, aratás-napszámban, uradalmi napszámban háborús borsóföld- fölgöngyölőként, száraz növényi szögesdrót-hengerekké tekercseltük a hadsereg- borsót!

Ó, kecske, öreg geda, szegénységünk Gyönyörök Kertje Bosch, hova lettél? Az édes, édes tejecske, amit apám undorodva kiköpött, mintha epét és ecetet szívna izsópon fölnyújtott szivacsból! Anyám piros zománclábosba fejte a tejet s néha lenyalta tejhabos ujjait, a kecske a zöld bogáncsbokrot zabálta s lila és zöld szőrmakkszerű bogáncsok ragadtak kozmikus szakállába, hosszú, keskeny, koszsárga perzsa-arcú fejére, keskeny fekete orrlikai fölé: kicsi púpok, kicsi orrlik-szarvak, apró lila törpék, apró zöld erdei manók, a mohóság-ragacsszőr-rügyei, meddig van a zsiráf pénisze, az arc tyúkszemei!

S hátul, a rövid farok alatt mint hosszú fekete ladik a nyílás, amiben véres halak nyálasan vonaglanak!

Archív - Dr. Holub Orsolya - bőrgyógyász szakorvos

Meddig van a zsiráf pénisze tudtad Péter, ha más-más téridő rémtörténete is, sose ugyanaz a más és sose más az ugyanaz! S a kiflialakú gyűrűsor tömlőállat szájfeje, mint piros cérnaküllőkből drótkarikára feszült piros cérnagomb, cérnapillákból szőtt köldökös pici, sűrű őszirózsa, lila cérnapénz amiből spriccel a vér! És őt is láttam! Hogy szárazon hörögve meg ne dögöljön s legyen könnyű rácspálca-gömb, mint a kiszáradt, törékeny, árva láncfűpehelygolyó!

Ó, Péter, Péter, Veres Péter, aki a kőszikla voltál, már csontváz vagy a földben, eldőlve fekszel a földben, mint tengerfenéken a sárkönny sárga mocsáron az elsűllyedt vitorláshajó és benőtt a mélyvilág, benőtt az alvilág, meddig van a zsiráf pénisze vitorláshajó- váztörtet a kagyló-tömeg, korallszög-lapálykorona, állatvirág, rajtad az öreg türelem, mint a szerelem és a nem-szerelem, pedig van még megbotozás, kézfej-levágás és mindenféle más büntetés, benőtt a föld-alatt, mint a vitorlarudakat, vitorla- vásznakat a moszat, nyálka, zöld csönd-ünnep.

És mint világító csápbojtokkal, fényvödör szájputtonnyal, hosszú rúd-rügy fény-oszlopokkal égve tündöklő kődoboz- rücsökszekrény-hal, teste körül óriás lángszivárványbuborékkal úszik feléd a földben a másik szegény, a másik elárúlt, a másik árva: József Attila koponyája!